Emlékek, élmények, titkos találkozások, szerelmes órák, mindennapos telefonbeszélgetések, félmosolyok, fájó búcsúzások, édes hármasok,, MarhaRépaságok,,,
Ezeknek - és még számtalan történésnek - az elegye az elmúlt 10 év !
Épp ma vette kezdetét a kerek évforduló.
Akkoriban - 10 évvel ezelőtt - még az IWIW korában történt.
Értesítés jött a postafiókomba:
" Ferenc üzenetet küldött neked ! "
Minden porcikámat boldogság járta át, hiszen az akkori kedvesemmel - aki szintén a Ferenc nevet viselte - elszakadtunk egymástól. Jó ideje nem tudtam, látom-e ég valaha. Esténként a nevét említve - néha sírva -  kértem Istent, adja vissza nekem őt .
- És íme ! Megkeresett !  Remegve ám boldogan léptem be a közösségi oldalra, hogy végre olvashassam az üzenetét. Bizonyítottnak láttam, hogy van aki irányítja az életünket, van aki figyel ránk.
" Kérj és megadatik! " - szól az intelem. 
(Párszor már el akartam mesélni ezt a "történetet", de mindez idáig nem tettem. Most megtettem:)
Nyitva az oldal, végre olvashatom az üzenetet...Elolvasom, s aztán még egyszer és még egyszer....
Névnapi üdvözlet egy régi munkatársamtól. Először óriási csalódás volt, hiszen nem ezt az üzenetet vártam.
Aztán egyre inkább jöttek elő a régi évek emlékei....Valamikori munkahely, régi kolléga, régi szerelem..Tolultak az emlékek, lassan - lassan kitisztult a kép....Nagy szerelem volt, ami nem maradt nyom nélkül... Bevallom, szoktam rá gondolni, de nem is reméltem, hogy valaha még kapcsolatba kerülök vele.
Nem sokat tépelődtem, válaszoltam a megkeresésre. Kezdetben csupán semleges, érdeklődő levelek jöttek, aztán egyre nyitottabbak lettünk egymás felé. Udvarlás, kis erotika, célozgatások a régi időkre....
Aztán eljutottunk a találkozásig, eljött "Az első nap".
Az első találkozás, és a többi történés már részletesen olvasható, hiszen az elmúlt 10 év dokumentálva van...

Örök emlék, el nem múló szerelem

2018. szeptember 12.

MAROKTORTA KOMOLYSÁGMORZSÁKKAL

Nincs közös ünneplés, nincs találkozás. A HC-ben februárban voltunk utoljára. Találkoztunk még utána, de csak  órákra, kocsiban ülve, beszélgetve, csókot lopva.
Balszerencsés időszak, főleg nekem, de neki is. A történések minden lehetőséget kizártak a találkozásra. Tolódtak az időpontok, egyre nőtt a kettőnk közti távolság. Úgy éreztem már a hajlandóság is hanyatlóban van. 
Bár sokszor invitált a névnapon tájékán egy röpke találkozásra, mindig ellenálltam. 
Leginkább én változtam. Bizonytalan lettem magamban, az életem folyásában. Elveszett az önbizalmam nagy része. Sok dolog idegesít, felbosszant. Ritka, amikor felhőtlenül örülni tudok valaminek. S ha a testemet nézem, hát attól sem vagyok boldog. S ha én ilyen érzéseket hordozok magamban, hogyan tennék boldoggá mást.
Bele kell törődnöm, hogy eljárt felettem az idő.

Lassan-lassan jobbra fordultak a dolgok. Megbeszéltük a találkozás napját. Nem kis izgalommal érkeztem a "tetthelyre", bár egy extra kört kellett tennem, hogy le tudjak parkolni, s már láttam érkezik is.
Hiába az eltelt 4 (szerinte 8) hónap, minden a régi. Bekopog, s már nyitja is az ajtót.
- Szia Bicajka ! Hát itt vagy végre ! - hozzám hajolt, s próbált megcsókolni, de csak puszi sikerült.
Elindultunk a HC felé, közömbös dolgokról csevegtünk. Kissé feszült volt a helyzet, nemcsak hogy függöny, hanem mintha fal húzódna közöttünk.
Megváltoztam, mi tagadás. Bizonytalanabb, ingerlékenyebb, türelmetlenebb lettem, s ez kihat minden velem kapcsolatos dologra. A HC-be vezető úton is alig beszéltünk. Odaérve aztán a meglepetések sora várt bennünket.  Az ajtó zárva, s a csengetésre sem nyit senki ajtót. Telefonál, s csak a beszélgetés foszlányból következtetek,valaki majd érkezik, hogy ajtót nyisson. Már ez nagyon furcsa volt, hiszen előre foglalt időpontra érkeztünk.
Majd' félóra várakozás, és végre begördül az autó, ami a kulcs őrzőjét hozza, s ezzel újabb, szokatlan dolog történik. Egy oldalsó ajtón kapunk bebocsájtást. Aztán a folytatás sem biztatóbb.
Évek hosszú sora óta első alkalom, hogy nem az 5-ös szobát kapjuk.
2-.es szoba, két külön ágy, sivár falak, (még tükör sincs) . Nincs pohár, nincs szappan.
De mi itt vagyunk, így- vagy úgy, de végre itt és együtt .
Ilyen megpróbáltatásokkal, zökkenőkkel indulunk neki a 11. év első találkozójának.

A le- és kipakolás közben próbáljuk oldani a bennünk (legalábbis bennem) lévő feszültséget.
Előkerülnek a pezsgők - bizonnyal segít a lazulásban -  , nem is egy, egyszerre három . Egy húron vagyunk, egyforma italok kerültek az asztalra.
Koccintunk, átölel, megcsókol, s én esetlenül viszonzom.
- Rendes csókot kérek bicajka ! - kéri .
Előrukkolok az ajándékommal. Nem voltam túl kreatív, mindössze egy könyvet , s  egy "karácsonyt idéző" kis villogó autót csomagoltam. Nem mentség, de mindig abban egyezünk meg, hogy nincs ajándék. 
Na, ehhez képest ő egy egész arzenált vonultat fel. Nyaklánc, biciklis medállal, majd egy papírlap kerül elő, s kezembe adja.
- Olvasd csak légy szíves ezt a kiragadott részt ! - mondja. A lapon egy korábbi bejegyzésem részlete olvasható, melyben az 5 éves Törzsgárda jelvény átadásának ceremóniájáról írtam.
A lappal együtt egy igényesen, gyönyörűen csomagolt kis dobozt nyújt felém, én pedig önkéntelenül szólalok meg:
- Csak nem akarod megkérni a kezemet ? 
Nem menekül hanyatt homlok, de nem is válaszol. Tudja, vicc volt, hiszen réges-rég' okafogyott a dolog.... 
Óvatosan próbálom kinyitni, de nem nagyon sikerül. Amikor megadja magát a csomagolás, kinyitom a doboz tetejét, s láss csodát  10 éves Törzsgárda jelvény lapul benne.Szinte szóhoz sem jutok az elérzékenyüléstől.
- Atya ég ! Ennyi éve már ? - úgy teszek, mintha meglepne az eltelt idővel való szembesülés.
- Bicajka ! Most légy szíves kezd el olvasni a kezedbe adott szövegrészt !
Elkezdem, s egyre ismerősebb lesz a szituáció.  Régi szép emlékek, akkori bolondságok !  Most próbáljuk ugyanazt a "helyzetet" előidézni, de nem igazán sikerül...
aztán az asztalon észreveszek még egy kis csomagot. Gondosan, papírba csomagolva pihen..Odanyúlok, megtapogatom :
- Ez mi ? - kérdezem, mire majdnem kiabálva válaszol.
- Jaj ! Ne nyomd össze ! Abban torta van ! - s ugyanezzel a lendülettel kicsomagolja a rejtett tartalékot. Három különböző ízű tortaszelet bukkan elő,s egy kis 10-es számot ábrázoló gyertya.
- Na, szerencsére nem nyomtad össze, csak markolásztad. Ne is az ízükről nevezzük el őket, hanem a markolászásról ! mit szólsz ?
- Jó, nem bánom, legyen ez az ünnepi Maroktorta ? 
- Rendben, legyen ! Ünnepi Maroktorta. Kóstoljuk is meg, jó ?
Úgy is teszünk. Mindhárom íz kiváló, s ennek okán, hamar el is fogy.  Egy csókkal egymás szájáról még lelopjuk az utolsó ízeket, aztán a szobafoglaláskor összetolt két külön heverőre fekszünk. 
Még soha nem volt olyan eset, hogy ne tudott volna elvarázsolni. Ahogy hozzám ér, már bizsereg minden tagom.
Nagyon régen éreztem őt ILYen közelről. Elém térdel, feje a lábaim közé furakodik. Érzem a forró leheletét, a nyelvét ahogy egyre beljebb furakodik. Ujjaival még beljebb hatol, s megbizonyosodom ; ez az az érzés, ami sok hónapig hiányzott az életemből. Nem volt olyan alkalom, amikor ne juttatott volna fel a hegy csúcsára...Kényeztetésben világ (olimpiai ?: - mivel csak keveseket ismerek...) 
Csak kis szusszanást engedélyezett, s ő is követelte a "jussát". Számba vettem, s éreztem mennyire élvezi. Először szemből, majd hátulról hatolt belém. Ám a kéjcseppekkel nem a puncimat, hanem a számat ajándékozta meg. Épp csak kiszuszogtuk magunkat, mikor megszólalt.
- Figyelj Kisbicaj ! Van még egy ajándékom ! - a már vette is elő az újabb csomagot. - Sok utánajárás, rengeteg munka eredménye amit most odaadok neked. Ezért nyaggattalak sokszor, ezért akartam, hogy bárhol is találkozhassunk legalább csak egy rövid időre, hogy odaadhassam neked ezt.
Egy gyönyörű színű matt borítólappal befedett A4-es méretű, elég vastagnak tűnő könyvet adott a kezembe, melynek az elején " 10...." -es felirat virít. Mint egy villámcsapás, úgy ért a felismerés :
- Ez az én könyvem ! A második könyvem ! - kiáltottam fel önkéntelenül. Először magamhoz szorítottam, s mikor belelapoztam, akkor tudatosult bennem mi is tartok a kezemben. Az összes blogbejegyzés kinyomtatva, igényesen, ízlésesen összeszerkesztve.
Szinte megnémulok, pár perc elteltével eszmélek, s akkor is csak esetlenül köszönöm meg ezt a felbecsülhetetlen, iszonyú sok munkát igénylő ajándékot .

Az ágyra fekve fontos, és komoly dolgok kerültek szóba. Kettőnk kissé megváltozott kapcsolata volt a fő téma. Hiába na ! Telik az idő. Tíz év van mögöttünk, a család, a gyerekek, a munkahelyi macerák meg velünk...Ezeket mind hordozzuk, s óhatatlan, hogy időnként magunkkal hozzuk a találkozásainkra is. Ez okozhatja, hogy
Más volt a mai nap.... 
Ám az a csillag amit sok-sok évvel ezelőtt választottunk magunknak mindig ragyogni fog.