Már hazafelé tartok, de lélekben és gondolatban még vele vagyok. Ölelem, érzem magam mellett. Az arcomhoz emelem a kezemet, szagolom magamon az illatát és elmerülök benne. A gondolatok, érzések kergetik egymást a fejemben.Tele vagyok szeretettel és hiányérzettel. 
Sajog a puncim, a gusztaseggem. Holnapra várható egy jó kis izomláz.

Furcsán hangzik, de kissé félve jöttem ma, nem voltam biztos mi vár ránk. A múltkori - kicsit szomorúra sikerült - találkozás után maradtak bennem bizonytalanságok (ezért nem is írtam róla). Fogalmazhatok úgy, mérsékelten vagyunk fiatalok, s felmerül a kérdés,meddig "bírjuk" lelkileg, fizikailag ? Egyre nehezebb időt szakítani, sűrűsödnek  a tennivalók, gyakrabban látogat meg a fáradtság, s "nyakunkon" a család is. Az egyre hosszabb idő, amit egymás nélkül töltünk, vajon eltávolít-e bennünket egymástól ? A napi telefonbeszélgetések alkalmasak-e arra, hogy ugyanazt az érzést váltsák ki, mint a személyes kontaktus ?
A fejünk felett rohanó idő próbára tesz bennünket, s kiálljuk-e a  próbát ?

Számtalan alkalommal éltem át azt a napot, amikor először voltunk Icánknál. Fontos nap volt, sok tekintetben fordulópontnak éreztem. Izgalommal teli várakozás, aztán bódulat az édeshármas után. Szerintem mindketten ezt éreztük amikor kimerülve ültünk a kocsiban, a ház alatti eldugott parkolóban. Valójában nem sok mindenről esett szó, nem kezdtük el "kivesézni" a történteket. Beszélgettünk semleges dolgokról, időt adva magunknak az események leülepedésére. 
- Mutatok neked egy érdekes képet - mondta kicsit más hangsúllyal, miközben egy kis fekete-fehér lapot vett elő, s felém nyújtotta .
Szinte megfagyott bennem a vér. Az első pillantásra tudtam mi ez, hiszen nem először láttam ilyet.
Az villant az agyamba; ha másért nem, emiatt most vége lesz a kettőnk közötti kapcsolatnak!  
Egy néhány hetes magzat ultrahang felvételét tartotta elém.
Unoka születik! Ez az esemény mindent felülír, attól féltem, engem is. Valami megmagyarázhatatlan szomorúság vett rajtam erőt. Szembesültem az idő múlásával, a lehetőséggel, hogy sokkal kevesebbszer találkozunk majd, (esetleg egyáltalán nem) . Kiszámíthatatlan hogy rá milyen hatással lesz a kis jövevény.
Ez jó pár évvel ezelőtt történt, s lám még mindig vagyunk egymásnak.   
Szerencsére a szerelem nincs korhoz kötve, s egymás karjaiban elfelejtjük az idő múlását.
Miért is tűnődök ezeken a régi dolgokon ?  
Nagyon régen találkoztunk. Karácsony előtt ölelhettük egymást utoljára. Három hónap !
Rengeteg idő nélküle. 90 nap, 2160 óra, 129600 perc !
A másodperceket le sem írom, mert rémisztő lenne szembesülni vele.

Ez az "időszámítás" az előző találkozásra vonatkozott, amiről végül is nem készült "memoár"...
Azóta eltelt újabb 50 nap, újabb 1200 óra, s újabb 72000 perc !

A mai, extra programokkal teli nap volt. Nosztalgia találkozással indultunk a Stadiontól.
Már vártam, ültem a kocsiban amikor begördült, s majdnem a kocsim orrát érintve állt meg.
Elegáns volt és büszke.
Aztán kocsikázással folytatódott a "program", s végül egy különleges módon "előadott" autóstoppos
mutatvánnyal zárult az előjáték.
Fogadni mernék, hogy a világon rajta kívül még soha senki nem stoppolt kaparós sorsjeggyel.
Különleges volt és csábító, így aztán felvettem.

Végre az ötösbe értünk.
Aranyporos pezsgővel koccintunk, s máris csodálja a melleimet (szerinte SZERENCSÉRE még tovább burjánzottak a tavasz hatására :) . Optikai csalódás, csak egy másik fajta melltartó teszi. Mindegy, nem is érdekes, akkor is meg kell örökíteni.               Kattan a fényképező, s máris sztár vagyok ! 
Egy alapos markecolásban egyeztünk meg, tekintettel a nyereményesőre, mellyel megörvendeztette a szerencse. Igaz, hogy egy db papírpénzzel is kifizethető összegű a nyeremény, de nekünk alibijátéknak kiváló. Én úgy csinálok, mintha ki akarnám zsebelni, s közben jól letapizom, összefogdosom, mindenféle csábító szöveget búgok a fülébe. Például, hogy drága fiatalúr, vagy szép szőke hercegem.....Tetszeleg, mintha elhinné, de látom, belül kuncog ! Tudja az igazat. Tudja, hogy nem szőke, sem nem herceg, s azt is tudja, hogy nem a pénzéért tapizom. Szeretek vele "játszani", mert a játékot is halálosan komolyan veszi, aprólékosan kifundálja az összes mozdulatsort. Arról nem is beszélve, hogy végtelenül együttműködő és hálás. (na, ez túldicsérés gyanús:)
Még az aprópénzt is kiszedtem a zsebéből, mielőtt a nadrágjából kibújt.
- Nézd meg a gatyám belsejét is, hátha oda rejtettem a zsetont ! 
- Á, itt nincs zseton, de találtam valami mást !
Mélyen alányúltam, markomba vettem a heréit, elé ereszkedtem (volna, de előbb elszaladt egy párnáért a térdem alá) s a tettrekész farka máris a szám előtt volt. Óvatos mozdulatokkal cserkésztem be, élveztem az ismerős ízét, a keménységét. Szeretem amikor szopás közben megfogja a fejemet. Most is így tett. Nem követelően, finoman irányított. 
Aztán az ágyra fektetett és ő kényeztetett. Ujjai minden nyílásomat bejárták, és én is bevetettem magamat. Többször éreztem, hogy indulok a csúcsra, de aztán megálltam.
- Elfáradtam. Pihenjünk! - kértem, s azon gondolkodtam mi történhetett ? Miért nem jutottam el az élvezésig, holott mindent megtett ő is és én is. De nem találtam megnyugtató magyarázatot.
Éppen csak egy kicsit pihentünk, s már éreztük a késztetést. Oldalra fordultunk, szembe egymással. Feje a lábam közé furakodott, én újra számba vettem  duzzadó farkát.
- Gyere Bébibogyó, ülj bele ! Hanyatt fordult, s én belehelyezkedtem az ölébe.Néhány lökés, éreztem ahogy beledagad a puncimba.
- Bicajka ! Csináljuk hátulról ! Látni akarom a gusztaseggedet !
Megfordultam, könyékre ereszkedtem, seggemet magasra emeltem, hogy könnyen hozzámférjen. Két oldalt megtámasztott, s már bennem is volt. Apró mozdulatokkal indított, aztán belelendült. Mélyre nyomta magát, közben simogatott, becézett.
- Nagyon hiányoztál ! Vágytam rád már nagyon ! Szeretlek Bogyóka ! - beszélt hozzám, s közben erősödtek a lökések, néha megfeszült. Izgattam a csiklómat, hátranyúltam, megfogtam a golyóit. Éreztem, nagyon egyek vagyunk, annyira, mint talán eddig még soha. 
- Jaj Bicajka, nagyon jó veled ! 
- Én is nagyon szeretek veled baszni !
A golyói minden lökéskor nekem csapódtak, s ez csodálatosan izgató volt. Egyre keményebben, egyre mélyebbre hatolt.  Amint megéreztem hogy hamarosan elélvez, vele akartam menni. Nem tudom minek a hatására - talán a gondolat, hogy utolérjem - hirtelen mintha bomba robbant volna bennem. Különleges, eddig soha nem érzett helyről indult az élvezet. Gyanítom, "eltalálta" a G-pontot, mert a hüvelyem belsejéből terjedt szét a csoda.
Isteni fáradtsággal öleltem át, s arra gondoltam, nincs mitől tartanunk. Hiába a távolság, hiába a találkozások ritkulása, nincs baj velünk. 
A szeretet, a vonzalom nem múlik, "félő" hogy egymásnak vagyunk rendelve.

Időre kellett továbbállni más program miatt, így aztán gyors ebéd, közben beszélgetés erről, arról, mindenről. Zuhanyozás, öltözés, összepakolás. Aztán búcsúcsók még az ajtón belül, s indulás.
  
Nem a szokott helyen válunk el. Sietve távozik, időre megy. Még látom a visszapillantómban ahogy lehajol, valamit felvesz, de nem néz vissza. 
Bátran mondhatom, hiszen van tapasztalatom;  
mindenki figyelmébe ajánlom, ne halogassa a boldogságot !
Szeretni soha nem késő. hiszen annyira szüksége van rá az embernek, mint a levegőre.