Már napok óta kínlódom. Leülök a géphez - van, hogy naponta többször is -, megnyitom a blogot, de nem tudok egy-két épkézláb mondatnál többet írni. Pedig élvezetes volt a nap, csakúgy, mint máskor. Talán az a baj, úgy érzem, nem tudok már újdonságot írni. 

Szokatlanul rövid idő telt el az előző találkozó óta. A körülmények úgy kívánták, igyekezzünk, ha látni akarjuk egymást, mert később talán nem lesz alkalom. Amúgy is közeleg a névnap, így még külön ünnep is adódik. Tudvalevő, hogy fontos téma köztünk a szex - nemcsak a gyakorlatban - de elméletben is. Most a spriccelős nőcik voltak terítéken....hogy is van ez, miért is, direkt is lehet, vagy spontán...???
Így szóba került a múltkori "eset" amikor is a kötözős játék után "furcsa nedvességet találtunk a padlón"...(azóta sem derült fény az eset mikéntjére) .
Van-e kedvem megismételni a "játékot", talán kiderül a titok ?- hangzott a kérdés.
Persze hogy volt, miért is ne ! 

Mondanom sem kell, ötös szoba, Vörös Szalon...A törzsvendégek biztos lépteivel érkezünk, s már nem is kell hogy elhangozzék a hátam mögül : "vigyázz, lépcső ! " , hiszen csukott szemmel is idetalálnék.
Koccintás, névnapi megemlékezés.
Kis kritikával fogadta az ajándékom egy részét, - persze mindig kritikus - s bevallom, ez nem igazán esett jól.
De rutinosan az ölébe vont, és próbálta bebizonyítani, hogy igaza van. Kicsit duzzogtam még, hogy tovább engeszteljen, - hogy nagyon közelről láthassam, érezhessem az új formájú borostát - aztán sok csók után végre megbékéltem. 

Ismét a szürke sok-sok árnyalatát felvonultató nyakkendőkészlet került elő a táskája rejtett zugából. Rutinosan vetkőztetett, majd ő is gyorsan gombolkozni kezdett. Egymástól kis távolságra tolta a székeket. Úgy ültetett rá, hogy a a középső részemnél hozzám férjen. Lábaimat a szék lábához, kezemet a támlához kötözte. Kéjelegve elém állt, - a farka csak pár centire volt az arcomtól - szerettem volna megérinteni, vagy megnyalni, de kissé elhúzódott. Aztán a szememre tette  az alvómaszkot, s már csak az érzékeimre hagyatkozhattam. Alig érezhetően kezdett simogatni, s egyre jobban szerettem volna én is megérinteni. De a kezem gúzsba kötve, a szemem eltakarva, mozdulni is alig bírtam, nem hogy hozzá érhettem volna. Alig vártam, hogy végre a szétfeszített lábaim közé érjen a simogatás. Ahogy megéreztem közeledni a kezét, már azt akartam hogy minél előbb belém hatoljon. Végre bennem játszottak az ujjai, mesterien fokozták a vágyat, egyre magasabb szólamokat "játszottak" a puncimban. Valószínűleg érezte mennyire segítenék, mert meglazította  a kötést a kezemen. Egy két mozdulat, s már ki is szabadítottam magamat, alig várva, hogy a csiklómat simogathassam. Nem sok kellett volna a csúcsra jutáshoz, ám másképp döntött.
- Gyere, feküdj az ágyra ! - kérte, kioldozott, felsegített a különleges pózból.
- Mit szeretnél? Mit csináljak ? - kérdezte, miközben az ágy szélére ültetett.
- Nyaljál ki ! - mondtam, s magam is meglepődtem mennyire könnyen jött ki a számon a mondat.
Párnát tett a fenekem alá, s ő is arra térdelt az ágy elé. Magasra emeltem a lábam, ő egy kicsit lejjebb húzott, hogy minden pici részemhez hozzáférjen.
Forró lehelet, izgató csiklandozás, amit a (remélem már állandó) szakáll okozott, majd a nyelve alig érezhető érintése. Önkéntelen mozdulattal nyúltam le, mindkét kezemmel megfogtam a fejét, és szinte lában közé préseltem, ütemesen löktem magamat a szájához. Éreztem, ahogy az ujjai lassan, kéjesen becsúsznak mindkét nyílásomba. Élveztem minden mozdulatát. Minden ütemmel közelebb kerültem a boldog befejezéshez, már éreztem, nincs sok hátra, indul a varázslat valahonnan a mélyből. Ráfeszültem az ujjaira, úgy éreztem, mintha megmerevednék.
Az egész belsőm táncot járt, a lábujjaimtól a fejem búbjáig elmerültem a csodában.
Néhány másodperc, és visszaértem. Kezével ízleltette meg nedvemet, aztán lopott belőle csók közben. Édes fáradtság járt át, boldogan öleltem, kezem a joggal várakozó farkát simogatta. Kicsit magamhoz tértem, s lejjebb csúsztam, hogy a számba vehessem. Lenyúlt, megfogta a kezemet, rászorította a farkára. Azt jelezte, szorosabban markoljam, így izgatóbb. Most nem kért, hogy üljek bele. Hanyatt fektetett, fölém kerekedett, és szemből úgy baszott, ahogy az a könyvekben meg van írva . Átkaroltam a lábammal, magamba préseltem, élveztem őt ! Szeretem látni amikor bennem van. Most kivételesen csöndes volt, de az ütemből éreztem, közeledik a "vég". Nagyokat lökött, én széttártam a lábaimat, megemeltem a gseggemet,  csak kerüljön minél beljebb. 
- Klárim ! - csak ennyit mondott, és elélvezett. Éreztem ahogy forró nedvével  telespricceli a puncimat. Magamhoz öleltem, megcsókoltam.
Szeretem ! Egyszerű ténymegállapítás !  Mióta, miért, mennyire, meddig még ???? Ki tudja ? Nem is érdekes, csak néha megfordul a fejemben. 
Szeretem ! Csupán ennyi !
Oldalra dőltünk, csak arra volt erőnk, hogy magunkra húzzuk a takarót. Boldog kimerültségben, édes kielégüléstől fáradtan feküdtem. Ő szorosan hátamhoz simult, karja a fejem alatt pihent. Csak annyi erőm van hogy odahajoljak és megcsókoljam. Kicsit - talán önkéntelenül - megrándult a keze, mintha furcsállná a kézcsókot :)
Már csak távolról hallottam hogy mond még valamit, de aztán álomba zuhantam. Néha éreztem ahogy közelebb húzódik, jobban simul hozzám, szorosabban ölel. 
Valami megmagyarázhatatlan érzés önt el. Végtelen boldogsággal keveredő szomorúság, egy kis édes érzés a gyomromban. Újra és újra ismétlődő bizsergés a legboldogabb részecskémben (punci:), mintha folyvást azt követelné, hogy MÉG, MÉG....!  

Ma különösen kevés az időnk, sietnem kellett haza. Én mégis lustálkodnék, de nem enged, unszol.
- Bicajka ! Igyekezned kell tudod !
Kedvetlenül készülődök, inkább maradnék. 
Az amúgy is rövid nap után még a szokásosnál is nehezebb volt az elválás tőle.
Előkerült még számtalan marharépaság, ezzel próbáltuk húzni az időt, hogy elodázzuk az elválást.
Ám nincs kibúvó, indulni kell.

Lassan kanyarodok ki a kocsival, s látom a visszapillantóban, ahogy hosszan néz utánam.
Ő is nehezen mozdul.....s mikor elindul, viszi magával a szívemet.